Bemutatkozás

A kutyaiskolamiskolc.hu a miskolci „Ha megszelídítetted gondoskodj róla” Közhasznú Egyesület kutyaiskolája.

Kiképzőink

Mogyorósi István - kutyaiskola alapító †

Aranykoszorús mesterkiképző

A MEOE-s pályafutásomat szinte gyermekként kezdtem, mint sportkutyás, majd később, mintegy 35 évvel ezelőtt a MEOE Miskolci Szervezet kutyakiképző iskola vezetője lettem. 2 év elteltével a Miskolci tagság bizalmat szavazott és két választási cikluson át a Miskolci Szervezet titkáraként tevékenykedtem.

Bizonyos okok miatt rövid időre passzív maradtam a MEOE életében, majd 1998-ban többen megkerestek azzal a kéréssel, hogy induljak a következő választáson, mint elnök. A felkérést elfogadtam és tulajdonképpen ezen időtől vagyok a Miskolci Szervezet elnöke. Miskolcnál maradva a vezetésem alatt álló kutyakiképző iskola folyamatosan szervez és képez tanfolyamrendszerben kutyákat, melyek a tanfolyam végén sikeres vizsgát tesznek. 
Az évek folyamán megszereztem a bronz, ezüst, majd az aranykoszorús mesterkiképzői címet ill. sikeres munka teljesítménybírói vizsgát tettem. Kedvenc kutyáim a munka típusú kutyák, ezen belül a német juhászkutya, dobermann, rottweiler, de óriási örömmel járok vadászni vizsláimmal, melyek közül a keményebb, karakteresebb drótszőrű német vizslát helyezem előtérbe. A Miskolci Szervezet életében először elnökségem alatt sikerült először CACIB kiállítási jogot megszerezni, majd ennek pozitív értékelése óta azóta is két évenként kapjuk meg ezt a lehetőséget. Könnyű dolgom van a kiállítás szervezésében, hiszen elvhű kutyások segítik munkámat a régi és új vezetésben egyaránt.
Végezetül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni az ország kutyásainak bizalmát, hiszen óriási büszkeséggel mondhatom, hogy harmadik ciklusban választanak országos elnökségi taggá.


Zsóri Zsolt

A magyar fajta kutyák kedvelője. A kutyák kölyökkori szocializációjának nagy híve, ezüstkoszorús mesterkiképző. De miért éppen a kutyaovi?

"A kutyákkal való foglalkozásaim alkalmával nagyon sokszor találkoztam az elmaradt, vagy hibás szocializációval. A gazdák sokszor a legjobb szándéktól vezérelve követik el a hibákat.  Ezért választottam az óvodának nevezett szocializációs tréninget. De nem csak a kölyökkutyákkal foglalkozom, hanem a felnőtt kutyák képzésében is aktívan részt veszek. "
Kutyás életemről. Saját kutyáim mindíg magyar fajta volt (katonaság alatt egy németjuhász is volt). A kilenc fajta közül Kuvasz mindíg van az otthonomban. Mellette Puli volt, jelenleg pedig Pumi. A Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesületnek veztőségi tagja vagyok. A fajta valos értékeinek népszerűsítését nagyon fontosnak tartom. 


Bernyiscsek István

Ezüstkoszorús mesterkiképző

Az állatokkal való kapcsolatom elég korán 3-4 évesen kezdődött, azóta is tart. Kutyám mindig is volt, foglalkoztatott az őszintetőségük, a hűségük a gazda iránt.Mivel az ember életében is vannak korszakok, úgy az enyémben is eljöttek azok az idők amikor elkezdtem, kiállításokra, versenyekre, kutyás bemutatókra járni, mint látogató. Nagyon tetszett a látvány, az összhang az ember és a kutya között. 1988-ban katonáskodásom alatt részt vettem Dunakeszin egy katonai alapkutyás képzésen, amin eldöntöttem, nem csak nézője és résztvevője, hanem pillére, segítője és képzője akarok lenni a kutyák képzésének, bemutatókra való felkészítésének.Ezek után több képzésen is részt vettem, ahol elsajátítottam a kinológiai és etologiai ismereteket, melyeket a képzések során alkalmazni tudok, és látom, felismerem a  kutyák idegtípusait, viselkedési formáját, alkalmazkodási képességeit a gazdához, a vezetőhöz mérten. Az iskolánkban az ember és a kutya közötti kapcsolatot, viszonyt bensőségessé, élhetővé, emberbarátivá szeretnénk tenni.Amikor már két dobermann saját képzésén túl voltam, melyek Champion, és IPO II. vizsgával rendelkeztek, akkor döntöttem el, hogy fajtát váltok. 1997–ben vettem (megmentettem az elpusztulástól egy 5,5 hónapos 8 kg-os) németjuhász kutyát, akit saját magam képeztem ki. Első alkalommal, amikor a kutyaiskolába – kezdőként -kimentünk a haladó csoportba állított az iskola vezetője, ugyanis a kutyám, saját képzés alapján olyan szinten volt, hogy egy végzős iskolai szintet megtudtunk ütni. Ez a dolog nagy boldogsággal és örömmel töltött el. Ezeken felbuzdulva még elmentem pár tanfolyamra, amelyek a kutyák képzéséről szóltak. Ezek a tanfolyamok már nem a kutyákról szóltak, hanem az emberekről, akik ugyanis a kutyáktól függenek (mentőkutya, rehabilitációs kutya). Mivel tisztában vagyok a kutya képességeivel, ezért úgy döntöttem, hogy én nem feltétlenül a kutyát szeretném képezni, hanem inkább az embernek van szüksége arra, hogy közelebb kerüljön a saját kutyájához, mivel a kutya ösztönlény. Igaz mondás, hogy az embernek nagyobb szüksége van a kutyára, mint fordítva


Bodó Barbara

Ezüstkoszorús mesterkiképző

„-Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.

- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...”

Első saját kutyámat 16 éves koromban kaptam, akivel hamarosan elkezdtünk kiállításokra és kutyasuliba járni. Ő egy angol szetter volt, nagyon kedves és szófogadó, engedelmes kutya lett belőle. Amikor családi házba költöztünk, akkor azt gondoltam, hogy szeretnék egy nagy és komoly kutyát. Ekkor vásároltam egy német dogot. Majd egy éven belül lett egy standard szálkás szőrű tacskóm is. Mindkét eb a kutyasuli rendszeres látogatója lett, és én gyakorolhattam rajtuk a kiképzés alapjait. Rájöttem, hogy nem a kutya mérete határozza meg a viselkedését, a kiskutyák életében is fontos az engedelmesség. A gazda szavára hallgató kutyák sokkal szabadabban élhetik életüket. Jelenleg egy orosz fekete terrierem van, aki már munkavizsgával is rendelkezik. Kutyáim képzése során kedvet kaptam, hogy megmutassam az embereknek hogyan taníthatják meg kedvencüket az engedelmesség alapjaira, felnőttebb életre. Ölebtréning keretein belül kistestű kutyával rendelkező gazdikat oktatok kutyanevelésre.


Antal Andrea

Első kutyámat, egy yorkshire terriert, 2011-ben kaptam. Vele kezdtem el a kutyaiskola ölebtréning tanfolyamára járni, majd 2013-ban megvásároltam a második kutyámat, még egy yorkshire terriert, akivel szintén rendszeres résztvevői lettünk az iskola képzéseinek. Magával ragadott a kutyakiképzés világa és az, hogy mekkora fejlődést lehet elérni akár egy olyan kistestű kutyával is, mint a yorki. Rengeteget tanultam az iskola kiképzőitől, aminek eredményeként mindkét kutyámmal sikeres BH1 vizsgát tettünk. Harmadik kutyám, egy befogadott keverék, 2017-ben került hozzám. Természetesen ő is a kutyaiskola tanulója lett. Az engedelmes vizsga megszerzése után vele kezdtem el komolyabban foglalkozni az agilityvel és azóta is azon dolgozom, hogy minél magasabb szintű tudásra tegyek szert ebben a sportban.


Fekete Enikő

2 kutyus büszke gazdája vagyok. Az egyik egy kisspitz, a másik pedig egy wolfspitz. Az iskolával 2018 januárjában ismerkedtem meg, egy engedelmes tanfolyam keretén belül, ahova első kutyámmal Trixivel, a kisspitzel iratkoztam be. Hamar magával ragadott a hangulat és profizmus, ami miatt azóta is minden hétvégén ott vagyunk. Trixi azóta engedelmes vizsgát és BH1 vizsgát tett, ügyesen apportírozik, jól megy neki a nyomozás, és 6 kilós kis termete ellenére még az örző-védő munkába is nagy lelkesedéssel veti bele magát. Rendkívül ragaszkodó, pörgős és ügyes, ami miatt az agility a tökéletes sport számunkra, amivel azóta is nagy odaadással, komolyabban foglalkozunk. Látva kitartásunkat és tehetségünket, agility oktató társammal lehetőséget kaptunk az iskola vezetőjétől, Mogyorósi Istvántól, hogy a megszerzett elméleti és gyakorlati tudást átadhassuk a tanfolyamra érkezőknek. Az agility a kutyás sportok közül az egyik legkedveltebb, ami nem véletlen, hiszen rendkívül szoros kötelék alakul ki gazda és kutyája között, mivel mind a kettőnek egyformán meg kell dolgozni a sikerért.

Kapcsolat

"Az ÉN kutyaiskolám"

Adószám: 18288195-1-05

Alapító: Mogyorósi István
aranykoszorús mesterkiképző †

E-mail: d568936d9e5cda8b6e4bd68a54691990
Telefon: +36 30 6788 328
             +36 20 6696 904
Címünk:Miskolc, Szentpéteri kapu,
Stromfeld laktanya területe

Számlaszám: OTP Bank 

11734066-29901601

Nyitvatartás:

Szombat-Vasárnap

7-12 óaráig